Skip to content

Tattooed

Menu
  • Tattooed
  • Állás
  • Hitel
  • Befektetés
  • Egészség
  • Ingatlan
  • Szórakozás
  • Biztosítás
  • Múzeumok
  • Kapcsolat
Menu

Pránanadi tábor 2012

Posted on 2012. július 21. szombat
Pránanadi tábor

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megszervezésre került a Pránanadi tábor, immár 9. alkalommal, ami már – nyugodtan kijelenthetjük – hagyományosnak tekinthető.

A 2012-es Pránanadi táborra július 9-15 között került sor a kiskunmajsai Jonathermál Kempingben.

A színes programterv kicsiknek és nagyoknak egyaránt kellemes és tanulságos szórakozást biztosított. A programok között a közös meditáció, a Pránanadi utaztatás, a tréfás sorversenyek mellett ismét volt főzőverseny és közös bográcsozás is.

Idén második alkalommal építettek a táborlakók Pránanadi mandalát, azaz gyógyító mandalát. Az áldásos tevékenységből mindenki egyaránt kivette a részét, ki több, ki kevesebb idő ráfordítással. A mandala idén is a harmónia, a béke, a nyugalom, a szerencse, az egészség az emberi pozitivitás világszintű megerősítése céljából épült.

Pránanadi tábor

A tavalyi sikeres év után, idén is vért adtak a Pránanadi tábor lakói. Hoffmann Anita, a Magyar Vöröskereszt képviseletében szolgált pontos adatokkal; míg tavaly 67-en jelentkeztek véradásra, addig ez a szám idén 150 fő volt, ebből 120 fő adott vért.

A szám azért is rendkívüli, mert a véradás szlogenje szerint „Adj vért, ments meg 3 életet”, akkor pontosan 360 ember részesülhet a segítségben. Az új véradók száma idén 71 volt, a tavalyi 31-hez képest.

Ha csak pusztán a számokat nézzük, abból is egyértelműen kiderül az idei Pránanadi tábor véradási kampányának megduplázódott sikere a tavalyi évhez képest.

Reméljük a résztvevők is dupla lelki sikerrel és életminőség javulással térhettek haza.

Nairof – N.B.

Legutóbbi bejegyzések

  • A szappan története és helye a higiénében
  • White and Black Budapest gyöngy karkötői: időtlen elegancia
  • Keszthelyi lakások a Balaton közelében: ennek nehéz ellenállni!
  • Pilkington autóüveg szakértők az autouvegek.hu kínálatában
  • Salétrom elleni vakolat és Aquametodika Kft falak utólagos vízszigetelése
  • Ipari hűtőgép szerelő – Csibra Hűtéstechnika
  • Kiváló tánc és fürdőruha anyagok Szakatex textilnél
  • Mágneskapcsoló – megbízható vezérlés az ipari rendszerekben
  • Vegán pakolások a headspa kezelés során: így táplálhatod a fejbőröd és a hajad kíméletesen
  • Nyugdíjbiztosítás és életmód: hogyan hatnak a pénzügyi szokásaid a jövőbeni egyenlegedre?
  • Memóriahabos matrac kínálat a Netmatrac Webáruház választékában
  • Altatásos fogászat Budapesten a MyDent Fogászatnál
  • Természetes arcápoló szérum a Varga Herbal kínálatában
  • Keszthelyi lakások: eladó ingatlan a Balaton-parton, ami most többeknek is megéri?
  • Last minute utak karácsony előtt vagy ünnepek alatt: mire érdemes lecsapni?

Kiállító kategóriák

  • Állás
  • Befektetés
  • Biztosítás
  • Egészség
  • Hitel
  • Ingatlan
  • Művészetek és szórakozás
  • Múzeumok
  • Szolgáltatás
  • Szórakozás
  • Webáruház
©2026 Tattooed | Design: Newspaperly WordPress Theme
Hozzájárulás kezelése

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, amelyek tárolják az eszközinformációkat és/vagy hozzáférnek azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmaradása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.

Funkcionális Always active
A technikai tárolás vagy hozzáférés szigorúan szükséges az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért konkrét szolgáltatás igénybevételének lehetővé tételéhez, vagy kizárólag a kommunikáció elektronikus hírközlő hálózaton keresztül történő továbbításához.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikák
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes. A technikai tárolás vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön internetszolgáltatójának önkéntes hozzájárulása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül a kizárólag ebből a célból tárolt vagy lekérdezett információk általában nem használhatók fel az Ön azonosítására.
Marketing
The technical storage or access is required to create user profiles to send advertising, or to track the user on a website or across several websites for similar marketing purposes.
Manage options Manage services Manage {vendor_count} vendors Read more about these purposes
Beállítások megtekintése
{title} {title} {title}